Ketózis és ellési bénulás

Ketózis

A ketózis a bőtejelő tehenek szénhidrát- és zsír-anyagforgalmi betegsége.

A bőtejelő tehén ellés után energiahiányos állapotba kerül, mert a gyorsan növekvő tejtermelés és az életfenntartás energiaszükségletét még kifogástalan takarmányozás mellett is csak saját testanyagainak, zsírraktárainak lebontásával tudja kielégíteni. (Ellés után naponta 1,5 kg-ot, összesen 60 kg-ot fogyhat a tehén).

Az energiahiány tovább nő, ha bármely ok miatt a szükségesnél kevesebb takarmányt, főként kevesebb szénhidrátot vesz fel az állat (ellés-körüli bendőemésztési zavarok, hiányos abrakellátás, csökkent étvágy, gyenge minőségű takarmányok, ún. ketogén takarmányok: rosszul erjedt vagy kis energiatartalmú szilázs, répaszelet, sörtörköly, pillangósszilázs, melyek sok vajsavat tartalmaznak).

A ketogén takarmányozás energetikailag hiányos, ugyanakkor fehérjében gazdag takarmányozást jelent, melynek eredményeként a szénhidrát-forgalom zavara, a kérődzők élettanilag is alacsony vércukorszintjének további csökkenése, a máj feltűnő elzsírosodása, a normális körülmények között is keletkező ketonanyagok felhasználása, kiürülése, egyensúly megbomlása következik be, s a felhalmozódott ketonanyagok akár igen súlyos tünetek kifejlődéséhez vezethetnek. A ketonanyagok nagy része a vizelettel kiürül, kisebbik részét a szervezet energiaforrásként hasznosítja, ezért a szervezet azokat egy ideig "tolerálni" képes, de csak ideig-óráig, mert lebontásuk korlátozott.

A szárazonállás alatti elhízás szintén betegségre hajlamosít, mert az ellés utáni zsírlebontás itt nagyobb mértékű, a zsírok mozgósítása pedig meggyorsítja a ketonanyagok képződését. A holstein-fríz és jersey fajtájú tehenek hajlamosabbak a ketózisra is (alkati hajlamosság), bár többen nem fajtához, hanem azon belüli család- és vérvonalérzékenységhez kötik a hajlamosságot.

Más hajlamosító tényezők: mozgáshiány, stressz-hatások, különböző alapbetegségek, pl.: tőgy-gyulladás, méhgyulladás, étvágytalansággal járó betegségek, lázas megbetegedések, ellési bénulás, stb.

Tünetei

A ketonanyagok jelentős felszaporodása a szervezetben izgalmi tüneteket, súlyosfokú "tudatzavart", kómát okoz. A kép azonban nem ilyen egyszerű! A klinikai tünetek függenek a felhalmozódás mértékétől, a betegség formájától (emésztőszervi, idegrendszeri), attól is, hogy elsődleges vagy másodlagos ketózisról van szó.

Típusos esetekben a bőtejelő tehén 3.-4. ellése után, az ellést követő 6 héten belül, rendszerint a 2.-3. héten alakul ki.

A csak mérsékelt ketonszint-emelkedéssel járó emésztőszervi formát határozatlan tünetek vezetik be, melyeknek általában nem tulajdonítanak nagy jelentőséget: enyhe étvágytalanság, szeszélyes étvágy. Feltűnőbb, amikor a tehén először az abrakot, később a lédús takarmányokat is elutasítja, végül a jó minőségű szénát sem eszi meg, de ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban nyalogatja, sőt eszi a vizelettel, bélsárral szennyezett almot. Az állatok gyorsan soványodnak, mert kezdetben az étvágycsökkenés, előgyomor-renyheség nem jár a tejtermelés lényeges csökkenésével (egy hét alatt akár 50 kg-ot is fogyhat!).

A bélsár száraz és sötét színű, a vizeletürítés gyakoribb, a bőr rugalmatlan, a has felhúzott, az állat igen bágyadt, sokat áll, keveset fekszik, lehelete "émelyítően édeskés". Ezeknél a tüneteknél persze már a tejtermelés is jelentősen lecsökken. Az emésztőszervi forma néha minden gyógykezelés nélkül is javulni kezd, de a betegség súlyosbodásával  megjelennek az idegrendszeri tünetek.

Az idegrendszeri formát mérsékelt izgalmi tünetek vezetik be: evési-ivási rendellenességek (vizet "harapja", szutyakját hosszabb ideig az itatóedénybe nyomja, a takarmányt nem a nyelvével "kanyarintja", hanem kutya-módon eszi), élénk a szem- és fülmozgása, fokozottan figyel a környezet ingereire, ezekre ijedtséggel válaszol. Máskor az izgalmi tüneteket tompultság, bágyadtság váltja fel, gyakran a kettő keveredik. Jellemző, hogy az állat idegesen topog, a jászolba ugrik vagy kötelékéből elszabadulni igyekszik, sőt az izgatottság egészen a dühöngésig fokozódhat.

A "tompult" periódusokban félig lehunyt szemmel, fejét a vályúnak támasztva áll, de egyre gyakoribbak a rángó- és merevgörcsök, majd végül bódult állapot alakul ki. Az állat nem lázas, az idegrendszeri formánál gyakori a hasmenés, a bélsár okkersárga színű.

Diagnosztikai értékű lehet az, hogy a beteg állat édeskés acetonszaga olyan erős, hogy már az istállóba lépéskor érezhető, ilyenkor az izzadtság, a hüvelyváladék sőt a tej is acetonszagú.

A mérsékelt ketonszint-emelkedés gyakran nem is jár klinikai tünetekkel, de ha hosszabb ideig tart, az állat lesoványodik és a tejtermelés csökken. Az ilyen tehénnél gyakoribbak a szaporodási zavarok (pl. a meddőség) és az ellés utáni problémák (elhúzódó involúció, magzatburokvisszatartás, méhgyulladás, tőgy-gyulladás, stb.)

A ketózis megelőzésére vonatkozó főbb szempontok:

·         az elapasztás fokozatos és kíméletes legyen!

·          kerüljük a szárazonállás alatti elhízást!

·         az abrakhoz-szoktatás fokozatos legyen! (ellés előtt 2-3 héttel kezdjük)

·          ellés-körüli időben kerüljük a hirtelen takarmányváltást!

·          kerüljük az ellés-utáni nagy energiahiány kialakulását: szénhidrátokban gazdag takarmányt etessünk ,jó minőségű széna legyen az állat előtt.

·         jó hatású a jártatás, legeltetés.

·         azoknak a bőtejelő teheneknek, melyek étvágya csökken, kondíciója romlik, takarmányát egészítsük ki cukorrépa-melléktermékekkel és kukoricadarával.

·         a ketonanyagok kimutatására szolgáló istállópróbák bárki által végrehajthatók, így a korai felismerés biztonságosabb.

·         a ketózis megelőzésére ma már különböző, abrakba keverhető takarmánykiegészítők vannak.

Az ellési bénulás

Ellési bénulás Magyar tarka tehénnél is előfordul, de kétségtelen, hogy ez tipikusan ún. hiperprodukciós betegség. Nagy tejtermelésű és a takarmányozásra igényesebb egyedeknél gyakoribb, s minthogy a Holstein-fríz ilyen, ez a fajta a magyartarkánál érzékenyebb minden anyagforgalmi betegségre. A tartás, takarmányozás változásával, intenzívebbé válásával egyébként is nőtt az ellési bénulásos megbetegedések száma.

Fő ok a szervezet kalciumzavara, de kóroktana összetett, több tényező együttes hatása érvényesül. Elléskor az állat vérének kalciumszintje minden esetben csökken, ez élettani jelenség. Ellési bénulásnál ez a kalciumcsökkenés egyrészt nagyobb mérvű, másrészt az ellés után is tovább süllyed.

A nagymértékű vérkalciumszint-csökkenést okozhatja az állat elégtelen kalcium-ellátása akár úgy, hogy a takarmány eleve nem tartalmaz az élettani szükségletnek megfelelő kalciumot, akár úgy, hogy tartalmaz, de annak felszívódása, értékesülése az életkor előrehaladtával csökken. Ezért is gyakoribb az ellési bénulás a 3.-4. ellés után és leggyakoribb az 5-10 éves teheneknél.

Az elléskori vérkalciumszint-csökkenés másik oka a hirtelen és nagymérvű kalciumvesztés. Közismert, hogy a tej sok kalciumot tartalmaz, a tejelés megindulásakor ezzel a szervezet sokat veszít, s a hirtelen megnövekedett igényhez ilyen gyorsan nem tud alkalmazkodni.

További ok lehet az is, ha az állatot a vemhesség, különösen a szárazonállás idején kalciummal túlzottan ellátjuk (lucernaszéna, pillangósszilázs, kiegészítők), ugyanakkor a foszfor-ellátottság alacsony. A magzatépítéshez viszonylag kevés kalcium kell, így a túlzott ellátás miatt nő a vér kalcium-szintje, de romlik a kalcium felszívódása.

Tünetei

A tünetek az ellés után legkésőbb 24-72 óra múlva jelentkeznek. Ritkán a vemhesség utolsó napjaiban is előfordulhat, de az ellés utáni három napot követően már csak kivételesen, nagyobb stresszhatás, szállítás nyomán.

Az enyhe forma első tünetei közé tartoznak az étvágytalanság, a nehézkes mozgás, a kissé behajlított csánkkal történő bizonytalan lépkedés, nyugtalanság, izomremegés, a fej és a végtagok izmainak meg-megrándulása, gyengébb rángógörcse. Jellemző a farok gyakori emelgetése bélsárürítés nélkül is, bár a bélsárürítések száma megnő. A bendőmozgások gyengék vagy hiányoznak. A kezdeti szakaszban sok tehén először bágyadt, csak később válik ingerlékenyebbé. A gyengeség fokozódik, az állat támolyog, majd lefekszik. Az oldalán fekvő tehén fejét hátraveti, hátulsó lábait mereven kinyújtja, légzése erőltetett, nehezített, nyála gyakran csorog, többször is felállni igyekszik, de eredménytelenül. Ha ilyenkor hőmérsékletet mérünk, azt látjuk, hogy az normális, legfeljebb egy-két tizedfokkal alacsonyabb annál.

Két eset van: ez az állapot pár órán belül magától megszűnik, vagy a súlyosabb második szakaszba megy át. Utóbbi gyakoribb. A tehén most már a szegycsontján, hason fekszik, fejét oldalra, lapockájára hajtja, orrával az alomra támaszkodik. Ha fejét megemeljük, az szinte "élettelenül" tehetetlenül, tartás nélkül esik vissza. Szemhéja lóg, a szem csak félig, vagy addig sem nyitott, a pupilla kitágult. A szutyak száraz, a bőr - különösen a tőgy bőre - hűvös, szinte hideg, a végbélben mért hőmérséklet a normális alatti. Az állat légzése nehezített, gyakran nyögés kíséri azt. A keringési zavar jelei egyre kifejezettebbek: a petyhüdt tőgy bőre és a szutyak halványkékes-színű, gyakori a felfúvódás is, mely egyre kifejezettebb.

További súlyosbodásnál kialakul a teljes bódulat. A tehén nyújtott lábakkal, hátraszegett fejjel az oldalán fekszik, a petyhüdt bénulás most már szembetűnő. Nyitott szájából nyelve kilóg, nemcsak nyála, de gyakran bendőfolyadék is csorog, a bőr még hidegebb, a keringési zavar fokozottabb, a testhőmérséklet tovább csökken (35,5 - 37 oC). A nehezített légzést sípoló hang kíséri. A remegő, "hidegen is izzadó", bódult állat ebben az állapotában néhány órán belül elpusztulhat.

Atípusos ellési bénulásnál az előbb leírt súlyossági szakaszok nem különülnek el egymástól, gyakori, hogy a bódulatot nyugtalanság vagy görcsös állapot váltja fel, a görcsös és görcsmentes helyzet váltakozik és a teljes bódulat szinte sohasem alakul ki. A fekvő tehén testhőmérséklete normális, sőt a gyakori felkelési kísérlet miatti fokozott izommunka következtében még emelkedhet is. Nemegyszer előfordul, hogy a több napig nyugodtan fekvő állat kérődzik, étvágya is van, csak éppen felállni nem tud. Az ilyen "félbénulásos" esetek gyógykezelése sok munkát és türelmet igényel.
A tipikus teljes bénulás jól gyógyítható, a szakszerűen és időben kezeltek 90%-a meggyógyul. Az atipikus ellési bénulás és más anyagforgalmi betegségekkel is terhelt esetek kórjóslata kedvezőtlenebb.

Biztos megelőzési módszer nincs, de az alábbiak megszívlelésével előfordulását nagy valószínűséggel csökkenthetjük:

·         ellés-körüli időben kerüljük a stressz-hatásokat! Olyan idősebb, nagy tejelő vagy olyan tehén ellését, mely korábban már átesett a betegségen, fokozott figyelemmel kövessük!

·         A szárazonállás idején ügyeljünk a megfelelő Ca:P arányra, az közelítse 1:1-hez! Ezt a gyakorlatban kiegyensúlyozott mérsékelt ellátással érjük el.

·         Kerüljük a vemhesség alatti elhízást tehenünknél, mert  a zsírmobilizációs betegség segíti és súlyosbítja az ellési bénulás kialakulását és lefolyását!

·         Ellés előtt 7-10 nappal beadott D3-vitamin injekció segít a megelőzésben!

·         Ellés után 2 napig csak annyi tejet adjon le a tőgy, amennyit kiszop a borjú! Az utánfejés se legyen teljes!

·         Az ellés-körüli időben tartózkodjunk a takarmányváltoztatástól!

·         Ha a betegség mégis jelentkezik, a bevezető szakasz első tüneteinél értesítsük állatorvosunkat, nem kell megvárni, amíg a tehén "elfekszik".